Túl a napéjegyenlőségen
Végre itt van az ősz.
Az elmúlt években minden nyár végén elkezdek vágyakozni, hogy legyen már vége:D. Imádom a meleget, a legnagyobb hőségben is szívesen sétálok a tűző napon (néha túrázni is sikerül, az mondjuk nekem is durva harmincsok fokban). Megtanultam már, felesleges ellenállni, így csak átadom magam a forróságnak, hadd égjen át, aminek át kell.
Imádom a vizet, a hosszú nappalokat, a nyári ruhákat, és mezítláb lenni is olyan felszabadító. Valahogy minden szabadabb, és ezt jó megtapasztalni.
Nyáron könnyebb élni a szabadságot.
De… de van az a pont augusztus közepe táján, amikor azt érzem, hogy elfáradtam. Sok volt, elég volt.
Az elmúlt két évben leginkább a különböző projektjeimben fáradtam el, mert augusztusra az összes tevékenységemben jött sos megbízás, én meg ugye mindig azt gondolom, hogy peeersze hát menni fog. És megy is. Csak aztán túlcsordulok…
Így történt ez idén is.
Ilyenkor pedig elkezdem várni az őszt. Hogy több nyugi legyen, hogy több csend legyen.
Múlt héten hivatalosan is ősz lett, túl vagyunk a napéjegyenlőségen, a Nap a déli égbolton folytatja az útját, így a nyári aktivitásból, a cselekvésből mi is elindulhatunk befelé.
Nekem ez most jó hír.
Volt pár csodás blokkoldó kezelés mostanában, ami igazán jó lehetőség a valódi elmélyülésre, hogy megpihenjünk, hogy kapcsolódjunk a Lelkünkkel. Csendben figyeljük, mi történik odabent és mi az, amit már nem viszünk tovább.
Ez is szuper időszak lesz, csak máshogy.
Karina 💚
Emlékül álljon itt az egyik utolsó nyár végi este.

